A változatosság gyönyörködtet - Jeruzsálem és Betlehem

Megszólal a müezzin, itt az esti ima ideje. A bazár félhomályában a keleti fűszerek és a vízipipa dohányának illata keveredik. A sikátorban pajeszes, ortodox zsidó bácsi laptop táskával a kezében siet a siratófal felé, arrébb egy ferences szerzetes csuhában, mezítláb templomba igyekszik.

Kevés város volt rám olyan hatással, mint Jeruzsálem. A három ábrahámi világvallás (izraelita, keresztény és iszlám) hívei élnek itt egymás mellett, egymással egy vastag falon belül, látszólag nyugalomban és harmóniában. Az "Arany Jeruzsálem" már egységes épületeivel is elkápráztat. Ez a sárgás, aranyszínű helyi kő, amiből a házak készültek, meghatározza a várost, naplementekor tényleg aranylik az egész.

Az ősi Jeruzsálem falaihoz délután érkezünk meg, ezt még nagy Szulejmán építette. Először az óvárosba vetjük be magunkat, ami zsidó, arab, keresztény és örmény negyedekből áll. Itt érdemes egy kicsivel több időt eltölteni a Mea Shearim ortodox zsidó negyedben, mert bizarr utcái mellett nem lehet csak úgy elmenni. Először azonban a Via Dolorosa szent helyeit járjuk végig. Ez a kálvária, azaz Krisztus keresztútjának helyszíne. A tizennégy stáció közül nem tudjuk mindegyiket végigjárni, de a fontosabbakat felkeressük és helyi idegenvezetőnknek köszönhetően, mire Jézus sziklasírjához érünk, már az egész bibliai történetet felelevenítettük. Felemelő és megindító élmény volt ezen az úton járni. Mintha visszautaztunk volna az időben. Az óvárossal szemközti Olajfák hegyén már teljesen más a hangulat. Innen gyönyörű kilátás nyílik Jeruzsálemre és a Sion hegyre. A hegyoldalban zsidó temető, alattunk a völgyben keresztény, szemben az óváros falánál pedig arab sírok. Igaz a megállapítás; ősi ellenségek nyugszanak egymás mellett.

Betlehem már egy teljesen másik lapra tartozik. Itt látjuk igazán, hogy ez a vidék mennyire nem veszélyes a turistákra nézve. A városban komoly turista rendőrség ügyel arra, hogy ne legyenek atrocitások, amelyek megfosztanák a várost a külföldi bevételtől. Betlehem nevének kettős jelentése van: a kenyér háza a héber Beit Lehem alapján és a hús háza, az arab Beit Lahm szerint. A világ egyik legrégebben működő temploma található itt, amelyet a legenda szerint Jézus születésének helyén emeltek. Építését Szent Ilona Augusta szorgalmazta 326-ban. A templom ma is Betlehem leghíresebb látnivalója.

Nem a látnivalók, vagy a különleges gasztronómiai lehetőségek - pedig volt pár - fogtak meg igazán ebben a kicsi országban, hanem a sokszínűsége, az a forrongó de mégis harmonikus hangulat és áhítat, ami belengte az utcákat, tereket, templomokat. Bár a sok és hosszas ellenőrzés a repülőtereken, ki és bejutáskor a kedvünket szegheti, vagy a hírek és családtagjaink aggódása az agyunkra mehet, akkor se hagyjuk magunkat eltántorítani az utazástól, mert egy életre szóló lelki élményt szalasztanánk el.

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!