Családi szórakozás Dubaiban

Dubai nem csak helyi kuriózumaival képes lenyűgözni (ezekről itt lehet bővebben olvasni), tematikus parkjai is legalább annyira izgalmasak, ráadásul garantálják a szórakozást minden korosztálynak. Nyugodtan kimondhatjuk: Dubai nem ismer tréfát, ha szórakoztatásról van szó. De lássuk, hova is érdemes ellátogatni, ha egész napos szórakozásra vágyik a család!

Ha szórakozás, akkor egyértelműen a Mall of Emirates az első megálló. A hatalmas bevásárló- és szórakoztató központ a Pálma-sziget szomszédságában helyezkedik el. Itt található a híres beltéri sípálya és a luxuséttermek mellett több szórakoztató központ és mozi is helyet kapott. A másik ikonikus bevásárlóközpont a The Dubai Mall, mely a Burj Khalifa közvetlen közelében található, nem lehet eltéveszteni. A luxusboltokon kívül akad még hely több vidámparknak és szórakoztató parknak, gyerekek, tinik és felnőttek számára egyaránt.

KidZania

A KidZania Dubai egyik legnépszerűbb gyerekparkja. A „vidámpark” lényegében egy interaktív szórakoztató központ, ahol minden a szerepjátékról szól, a gyerekek 80 foglalkozásból válogathatnak – a szakácstól a tűzoltón át a pilótáig mindenben kipróbálhatják magukat a valódira az apró részletekig hasonlító környezetben. Az oktató-szórakoztató komplexumot kikövezett utak, épületek és egy működő gazdaság egészíti ki. A felnőtt „munkák” kipróbálása mellett a gyerekek rádió showban szerepelhetnek, Emirates repülőt vezethetnek, de akár megalkothatják saját parfümjüket is.

„The Emirates A380 Experience”

A felnőtteknek szánt szimulációban a látogatók egy Airbus A380 pilótafülkéjében ülve kipróbálhatják milyen a világ legnagyobb utasszállító gépének irányítása. Az élmény személyre szabható, a „pilóták” kiválaszthatják a repülési útvonalat, repülőteret és az időjárást is! A repülőszimulátor népszerűsége miatt érdemes előre foglalni.

Republic

Videójáték rajongók előnyben! A SEGA Republic minden, csak nem a hagyományos vidámpark. Található itt lézeres harctér, virtuális 360 fokos bob-versenypálya és a Sonic Hopper, ahol kilenc méterről lehet átélni a szabadesést – ezt a parkot az idősebb gyerekeknek és a játékos felnőtteknek találták ki.

Dubai akvárium & víz alatti állatkert

Még a Dubai Mallban maradva találjuk a lenyűgöző Dubai akváriumot és víz alatti állatkertet. A létesítmény otthont ad cápáknak, rájáknak és hatalmas krokodilok is élnek itt. A homoki tigriscápákkal akár közelebbi ismeretséget is köthetnek azok a merészebb látogatók, akik rendelkeznek búvár képesítéssel - számukra az akvárium lehetővé teszi, hogy testközelből „ismerkedhessenek”, de igény esetén a ketreces búvárkodás is megszervezhető. A Dubai Mall és környéke még sok meglepetést tartogat, de most haladjunk tovább a partmentén a „The Palm” sziget irányába, ahol a vízi szórakozás és -vidámparkok szerelmesei fogják megtalálni számításukat.

Wild Wadi vízi vidámpark

A Wild Wadi Dubai egyik legismertebb vízi vidámparkja, az ikonikus Burj Al-Arab hotel közelében található. A vízi csúszdák és mesterséges szörf medencék közül kiemelkedik a Jumeirah Sceirah szupergyors vízi csúszda, ahol akár a 80km/h-s sebességet is elérhetjük – adrenalin függőknek kihagyhatatlan.

Delfin-öböl

A beszédes elnevezésű Delfin-öböl már a Palm Jumeirah mesterségesen szigeten található és nem cáfol rá a nevére. Itt bárki kortól és úszó tudástól függetlenül együtt lubickolhat a delfinekkel. Az öbölben „lakók” különösen barátságosak, így gyerekeknek és felnőtteknek is garantált az életre szóló élmény.

Aquaventure Vízi Park

Kortól függetlenül valódi vízi kalandot tartogat az Aquaventure Vízi Park. A világrekorder vízicsúszdák mellett a legkisebbek is lehűthetik magukat a nyugodtabb gyerekmedencékben és a Splashers Gyermek Játszóterületen. A programok között szerepel a rája etetés, barátkozás egy közös úszás erejéig fókákkal, illetve búvárkodás a gigantikus akváriumban. Aki egy kis pihenésre vágyik, annak sem kell messzire mennie, a parkhoz privát strand tartozik, ahol nyugodt körülmények között pihenhetjük ki a vízi vidámparkozást. A vízi élmények után térjünk vissza a szárazföldre és lássuk, mit tartogat még a város!

MG Worlds of Adventure

Félúton a Dubai Mall és a Palm Jumeirah között találjuk az IMG Worlds of Adventure-t, a világ legnagyobb fedett vidámparkját. A 140 000 négyzetméteres alapterületű park négy különböző tematikájú világban kínál féktelen szórakozást, a park üzemeltetője szerint 6-8 óra alatt 60%-a próbálható ki az összes attrakciónak, az unalom kizárt.

Dubai Parks and Resorts

A Dubai Parks and Resorts hatalmas szórakoztató komplexum, ami négy különböző tematikájú parkból áll. A méretek és a szolgáltatás is hamisítatlan dubai-i színvonalú, az ide látogató garantáltan több napi szórakozásra számíthat, kortól függetlenül.

Gyerekekkel kiváló választás a LEGOLAND® Dubai vagy LEGOLAND® Water Park vízi vidámpark (mindkettő 2-12 évig ajánlott), de a felnőtteknek is garantált szórakozást nyújt a 3 nagy hollywoodi stúdió nevével fémjelzett MOTIONGATE™ filmes tematikájú park vagy a beszélő nevű Bollywood Parks™, ami az indiai filmek szerelmeseinek lesz nagy élmény.

Ferrari World

Az utolsó park kakukktojás olyan szempontból, hogy nem Dubaiban, hanem a szomszédos Abu Dhabiban található. A park tematikája senkinek sem fog meglepetést okozni: itt minden a Ferrariról és szűkebb pátriájáról, Maranelloról szól. Ennek megfelelően a helyszínen bejárható a Forma 1-es Ferrari boksz, a gyerekek kis Ferrarikban „tanulhatnak” vezetni, sőt még versenyre is lehetőség van! A parkban több vetítést is szerveznek, melyek még több háttérinformációt adnak és teljesebbé teszik a Ferrari mítoszt. Stílszerűen itt található a világ leggyorsabb hullámvasútja is, a „Formula Rossa” 240 km/h csúcssebességet ér el, ez tényleg csak a legbátrabbaknak ajánlott!

Válogasson Dubai ajánlataink közül!

 

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!