Genova és az utcára teregetett ruhák

"Ha leveszed a száradó ruhákat ezekről a kötelekről, mintha a fényt tüntetnéd el Caravaggio képeiről” - ezzel a szép hasonlattal tiltakozik Giovanni Musso genovai költő az önkormányzat rendelkezése ellen, amely tiltja a mosott ruhák kiteregetését a “ főbb” utcák ablakaiba, erkélyeire.

Hogy mely utcák számítanak “főbbeknek”, azt a városi rendőrség határozza meg. A polgármester kijelentette, hogy csak egyszerűsíteni akarnak egy, még a harmincas évekből származó, tehát bonyolult és ma már értelmezhetetlen rendelkezést, ám az egyszerűsítés jegyében más tilalmak is életbe lépnek. Például, az eszegetéssel párosuló letáborozás templomok, paloták lépcsőin, különböző felhívások kiragasztása a falakra. A legfájóbb pont azonban a nyilvános ruhaszárítás tilalma, amelyre egyelőre fittyet hánynak a lakosok, akik nem hagynak fel a régi szokással, így a keskeny utcák és a magas paloták szürkéjét továbbra is fehér, kék, piros, zöld színek világítják vidámra. 2001-ben Silvio Berlusconi már próbálkozott az utcafronti teregetés megtiltásával a G8-ak találkozójának idején, mert nem akarta, hogy kollégái lássák az ablakokban száradó „ gatyákat.” A tilalom megszületett, de a genovaiak akkor sem törődtek vele. Az a csúcs nem a gatyák, hanem a rendőri brutalitás, a halálos áldozattal járó tüntetés miatt vált hírhedtté.

A városhoz tartozó látvány oka egyszerű és praktikus: a kifeszített kötelek sokszor összekötik az egyik épület emeleteit a szemben lévőkkel, így jobban ki lehet használni a napfényt, amely nehezen és rövid ideig tud csak behatolni a keskeny utcákba. Tudja ezt a polgármester is, aki, egyébként, bevallotta, hogy maga is szépnek találja a lobogó ruhadarabokat. Kötelekre felakasztott fehérneműket, különben nemcsak Genovában, hanem Olaszország más tájain is láthat az ember. A római kis, utcának sem nevezhető közökben, Nápolyban. Hozzátartoznak a városok képéhez. Olyannyira, hogy rendezők sora használta fel hangulati elemként őket. Ettore Scola Egy különleges napjában a két főszereplő, Sofia Loren és Marcello Mastroianni száradó ruhák között találkoznak a teraszon, pedig a Duce parancsára kitiltották azokat Hitler látogatása idejére. Száradó ruhákról alkottak festők remekműveket és a fotósok is kedvelik ezt a témát. Johnnie Shand Kydd angol fotós nápolyi kiállításának egyik leghangulatosabb, megindítóbb képe a “ Száradó ruhák a Francesco Caracciolo utcában.”

Forrás

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!