Klisémentes városnéző séták - Személyre szabott kalandozások Párizsban

Egyéni igényekhez igazított, ingyenes városnéző sétákat szervez külföldieknek Párizsban egy helyi önkéntesekből álló egyesület. A Parisien d’un Jour tagjai 17 nyelven kalauzolják el vendégeiket az „ő Párizsukban”. Az egyéni vagy kiscsoportos különleges felfedezőútra két héttel előre, a szervezet honlapján kell jelentkezni.

Évente közel 30 millió látogatóval a francia főváros a világ első számú turistacélpontja, amely a város közismert nevezetességein kívül egyre több tematikus, kulturális, gasztronómiai és más szórakoztató programot kínál vendégeinek. Közülük az egyik legeredetibb a párizsi kerületek felfedezése az ott élők idegenvezetésével.

Az ötlet - miszerint egy város legjobb ismerői és ajánlói maguk a helyiek - a kilencvenes években született New Yorkban. Amerikai mintára a párizsiak 2007-ben hozták létre saját egyesületüket, s azóta 15 másik francia város is csatlakozott hozzájuk. Az egyesületi tagság egyetlen feltétele, hogy évente legalább hat csoportot kell vállalnia az önkéntes idegenvezetőnek. Az egyedi túrára jelentkezőknek két héttel a tervezett időpont előtt az egyesület honlapján található jelentkezési lapot kell kitölteniük franciául, angolul, németül, olaszul vagy spanyolul. A látogatót az érdeklődési körének és nyelvtudásának megfelelően az egyesület összepárosítja a megfelelő kísérővel.

A párizsi önkéntes csapat 220 tagja eddig nyolcvan országból fogadott vendégeket, évente közel 4 ezer külföldinek mutatta be azokat a különleges helyeket, amelyek az útikönyvekben általában nem szerepelnek. "Mi nem a kliséket mutatjuk meg a látogatóknak" – mondja a séta kezdetén Yanis Leperchois, az egyesület egyik vezetője, aki legszívesebben a Montmartre dombját járja be vendégeivel. De nem a Sacré Coeur-be, hanem inkább a templom mögötti, vidékies hangulatot árasztó kis utcákba, a művésznegyed belső udvaraiba, a kerületi polgármesteri hivatal csodálatos dísztermébe, egy kárpitos műhelybe vagy arra a padlásra viszi fel vendégeit, ahonnan szerinte a legcsodálatosabb kilátás nyílik a Sacré Coeur-re.

Az egyesület tagjai nem kívánnak a hivatalos idegenvezetőkkel vagy tolmácsokkal versenyre kelni, a klasszikus városnézések melletti kiegészítésként ajánlják sétáikat. "A külföldieket nemcsak a sok adat, hanem az anekdoták is érdeklik. Mi legfeljebb hatfős csoportokat kísérünk el 2-5 órás ingyenes sétákra, mindig olyan negyedben, amelyet kivételesen jól ismerünk" – árulja el Yanis, aki egyébként egy áruház technikai igazgatójaként dolgozik. Az egyesület tagjai ugyanis jellemzően nem művészettörténészek vagy városvédők, hanem lelkes és kíváncsi lokálpatrióták.

Yanis szerint őt és az önkéntesek többségét elsősorban az új emberekkel való találkozás lehetősége motiválja, és az az öröm, hogy közelről tudják megmutatni vendégeiknek, hogyan élnek ők ebben a városban. A külföldieknek ez újfajta élmény, több annál, amit egy átlagos séta nyújtana egy idegen városban. A beszélgetés során kiderül az is, Yanisnak nincs bejáratott útvonala, mindig az előzetes e-mailekből próbálja feltérképezni a jelentkező érdeklődési körét, speciális kívánságait, s ebből kiindulva tervezi meg a programot. A kiválasztott helyszíneket a találkozás előtt alaposan bejárja. Búcsúzóul elárulja, a séták neki is mindig örömet szereznek.

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!