Marokkó - A berberek földje

Marokkó közelebb van, mint gondolnánk. No nem repülővel, hanem busszal. A térképre pillantva ettől sokan megijednek, de ha belegondolunk, hogy milyen életre szóló élmény lehet hagyományos módon eljutni Afrikába, miközben végigautózunk az európai kontinens legszebb tengerpartjain, hogy végül átkeljünk a híres Gibraltári-szoroson, az arab világ legnyugatibb pillére máris elérhetőnek tűnik.

Ceuta

A 14 kilométer széles Gibraltári tengerszoroson átkelve alig másfél órás hajóúttal juthatunk át Ceutába. Az afrikai kontinensen lévő, de spanyol fennhatóság alatt álló város európaias és olcsó, így az útra szükséges élelmiszerek, és a fertőtlenítésre szánt alkohol beszerzésére kiváló helyszín. Marokkóra jellemző a sokszínű etnikum, mely először itt, a határon tűnik fel, de ijedségre semmi ok, Balkánhoz szokott sofőrjeink számára a határátlépés gyerekjátéknak tűnik, így délutánra már az Atlanti-óceán partján lévő Asilah kisvárosában verünk tábort.

Asilah

Marokkó kultúráját rengeteg hatás érte és formálta: a partvidéken élő arab népesség városaira az iszlám építészet a jellemző, azonban a medina hófehér házai között barangolva a görög szigetvilágra jellemző kép tárul elénk. Persze itt nem divat a bikini, a strand fekete lepelbe bugyolált „napozókkal” van tele. Asilah évente megrendezett kulturális fesztiválja messzi földről vonzza a művészeket, akik szabad kezet kapnak a város dekorálásához, így a főtéren évente más-más falfestmény fogadja a strandról érkezőket. Itt találkozunk először a marokkói világ sajátos hangulatával, illataival, színeivel, és az emberek vendégszeretetével. Este már mentateát kortyolgatva nézzük a korzózó fiatalokat, akiket nehéz összehasonlítani napközben látott, strandoló szüleikkel.

Casablanca

Casablancában csak pár órára állunk meg, hogy megcsodáljuk Afrika legnagyobb mecsetét, a II. Hasszánt. Monumentális, kaligráfiákkal díszített kapuival, mozaikos díszítéseivel hatalmas területet foglal el az óceánparton, és igazán impozáns látványt nyújt. Minaretjének tornya 200 méter magas, így méltán lett jelképe a városnak. A modern műszaki megoldásokat ötvözték a hagyományos mór művészettel, például tornyából lézersugár irányul Mekka felé, így figyelmeztetve a zarándoklat kötelezettségére a hívőket.

Marrakesh

Ezzel ellentétben Marrakech a helyi lakosság hatvan százalékát kitevő berberek települése, amely a „Dél Gyöngye” utónevet kapta. A város központja, a Djemaa el-Fna tér egykor a szultán „narancsai”-ról volt nevezetes, melyek a kivégzett és lefejezett bűnözők dárdára tűzött, s elrettentésül a tér sarkain kiállított fejeit jelentették. A tér ma már ennél sokkal barátságosabb helynek számít a maga felfoghatatlanul színes, zajos forgatagával. Bevesszük magunkat a szukok útvesztőibe. Percek alatt elveszítjük tájékozódó képességünket, és egy igazi keleti hangulatot árasztó, ősi városban találjuk magunkat, ahol mintha megállt volna az idő: mintha még mindig a középkorban lennénk. A téren éjszaka zajlik az igazi élet, amikor előkerülnek a kifőzdék, elkezdik műsoraikat a kígyóbűvölők, mesemondók, zenészek, jósok és erőművészek. Mindent betölt a fűszeres ételek nehéz illata és a vad zenekavalkád. De hiába a kifőzdék csalogató illata, szigorú szabály, hogy a hegymászás előtt nem eszünk helyi ételt. Az ember feje csakhamar zsong az élmények tömegétől. Egy kis nyugalomra vágyunk, ezért elsétálunk a város egyéb nevezetességeihez. Marrakech jelképe a Koutoubia mecset, neve könyvkereskedőt jelent, a középkorban ugyanis több száz könyvárus várta az olvasni vágyókat a mecset körül. A könyvárus ma már kevesebb, de a libasorban „drosztoló” hintó annál több. A városhoz közeli Cascades d’Ouzoud igazi hétvégi kirándulóközpont, ami nem csoda, ha belegondolunk, hogy mekkora kincs a félsivatagos tájban a 90 méter magasról aláhulló vízesés, amely méltán kiérdemli az Észak-Afrika legnagyobb vízesése címet. A városi nyüzsgés után jólesik a nyugalom.

Toubkal

A Marrakech fölé magasodó Atlasz hegység csúcsának, a Toubkalnak – mely Marokkó és egyben egész Észak-Afrika legmagasabb pontja – megmászásához mindössze négy napra van szükség. A 4 167 méteres hegy megközelítése közúton nem túl bonyolult, de Asni faluból mi már csak teherautókkal jutunk tovább a zötyögős főúton, egészen Imlil faluig.

Imlil

A kis berber település világhírnevét nem a hegynek, hanem az itt forgatott „Kundun” címû filmnek köszönheti. A filmforgatás ötletét az adta, hogy a környék feltűnő hasonlóságot mutat a himalájai hegyi falvakkal. Innen már csak gyalogosan, vagy öszvérháton lehet följutni a zarándokhelyként funkcionáló Sidi Chamharouch-ba, majd tovább a 3 200 méteren lévő Neltner menedékházhoz. Az egész napos gyaloglás kiveszi az erőt lábunkból, de útközben a leglehetetlenebb helyeken is kóla- és csokiárusokba botlunk, akik készleteiket a megfáradt turisták energiaigényének pótlására alapozzák. Az Atlasz-vidéki népi művészetek egyik legjelentősebb ága a szőnyegkészítés, így lépten-nyomon a berber szőnyegeket, a Kilimet próbálják ránk sózni. Cipelni sem kell, elég kifizetni, és árusaink csak lefelé menet nyomják a kezünkbe. Ekkora magasságban már gyakran előforduló egészségügyi probléma a hegyibetegség, amit akklimatizációs túrákkal sikeresen leküzdünk, hogy másnap kora reggel csúcshódításra induljunk. Három-négy óra alatt érjük el a Toubkal csúcsát, ahol a szikrázó napsütésben egy-két órát is eltöltünk pihenéssel és fotózgatással. A csúcson fantasztikus kilátás fogad, innen jól láthatjuk az Atlasz-hegység kopár csúcsait és völgyeit, éles szeműek akár a Szaharát is. Fölöttünk az ételmaradékra leső csókák, és a hegymászó lányokat kukkoló siklóernyősök keringenek. A visszaút már csak fele annyi időt vesz igénybe, mint a csúcsra vezető túra, a kora délutáni órákban már a Neltner alaptáborban főzzük leveseinket.

Irány Marrakech, ahol büntetlenül és farkaséhesen vetjük magunkat a kifőzdék készleteire. Már messziről látni a tömeg felett úszó párát és füstöt, ahol a szakácsok asztalokkal bekerített mobil üzletük közepén sürögnek-forognak, és a körben ülő vendégek szeme láttára készítik a kebabot, kuszkuszt, tazsint, harirát, mindenféle sülteket és salátákat. Frissítőként mentateát és frissen facsart narancs-, vagy grapefruit levet fogyasztunk, a desszert a datolyásoknál és a süteményeseknél szerezhető be. Marrakesh-ből egy látványos hegyi úton kelünk át a Magas-Atlasz gerincén. Ez a 2 260 méter magas Tizi-n-Tichka hágó, melynek neve „magas pusztaságot” jelent, amire rá is szolgál. A gerincen túl borókafenyőkkel telehintett hegyoldalakon, immár a maszmuda berber törzs területén haladunk, mígnem elérjük Ait Benhaddout, amely domboldalra épült, többszintes „Ksarjáról”, azaz gabonatárolójáról nevezetes.

Ait Benhaddou

A hely a marokkói filmgyártás fellegvára, olyan híres filmeket forgattak, mint „A Názáreti Jézus”, „Arábiai Laurence”, „A Nílus gyöngye”, „A Múmia” vagy „A gladiátor”. A filmgyár közelében, a Dra és a Dades-folyók találkozásánál terül el Ouarzazate városa, ahol egy szépen kialakított kempingben szállunk meg, közvetlenül egy strand mellett. Hihetetlen élmény az egyre forróbb szaharai nyárban a hűs medence vízében úszkálni. Városi látnivalót a Taurirt kasba kínál, melynek néhány részét ma is lakják, más részei pedig múzeumként funkcionálnak.

Tinerhir

Következő állomásunk Tinerhir pálmaligete, ahol végre megpihenünk és teletömjük magunkat érett datolyával. Alig öt kilométerre nyílik a Todra-szurdok, mely többszáz méteres falaival a sziklamászók paradicsomának számít. De a mai este még a szórakozásé: a közelből berber esküvő zsivaját hozza a szél. Kapcsolatainknak köszönhetően hamar a népes vendégsereg között találjuk magunkat. Aztán hazafelé, a pálmaliget útvesztőiben zseblámpa nélkül botorkálva bebizonyosodik, hogy ha akarnánk se felelnénk meg a helyi arák követelményeinek, hiszen még haza sem találunk...

Szahara

Tinerhirbõl másnap már egyenes út vezet Földünk legnagyobb sivatagába, a Szaharába, mely az Atlanti-óceántól a Vörös-tengerig szeli át a kontinenst. Már messziről látszanak Erg-Chebbi állandóan változó, sárga homokdűnéi, amelyek szinte hegyként emelkednek ki a kavics-sivatag síkságából. Ez már a sivatagba szorult berber törzsek leszármazottai, a tuaregek otthona, akik tevéik segítségével próbálják a turistáknak átadni az életmódjukat jellemző páratlan szabadság érzését. Több kisebb falucska és fogadó is van a dűnék lábánál, mi Merzougában pihenünk le, de az éjszaka már a dűnék között megbúvó apró oázisban ér bennünket. Hajnalban kelünk, és kicsit kókadtan, de fölmászunk a legmagasabb dűnékre, hogy onnan nézzük a napfelkeltét. Az elmaradhatatlan kólaárustól sílécet és hódeszkát kölcsönzünk, és egy, a dűnén keresztben fekvő szerelmespár nem kis rémületére lesiklunk reggelizni. Mielőtt utolérne bennünket a legnagyobb hőség, visszaindulunk Erfoudba, ahol meglátogatunk egy ősmaradványokkal foglalkozó manufaktúrát. Pár kiló homok és csiszolt asztallap buszba pakolása után indulunk tovább északra, hogy Marokkó talán legismertebb, a Világörökség részét képező városát, Fezt is felkeressük.

Fez

Fez a mór építészet egyik gyöngyszeme. Az érintetlen, hamisítatlan arab világot reprezentáló, legendás hírű óvárosi korániskoláit, mecseteit a turisták szabadon látogathatják, így Mekka és Medina után ez a világ legnépszerűbb mohamedán zarándokhelye. Az óvárosba a Királyi palota felől, a Bab Bou Jeloud kapun keresztül érkezünk, mely sokak szerint Marokkó legszebben díszített kapuja. Tovább haladva a szukban rengeteg kézműipari terméket áruló boltocskára – dobkészítő üzemmel, bőrcserzőkkel és édességárusokkal – bukkanunk, de a fezi bőrcserző üzem után némiképp átértékelődik bennünk a munka fogalma. A fezi festőkádakat a római idők óta használják, és az emberek még ma is a cserző- és festőlében állva végzik munkájukat. A festés végén a bőröket szamarakra pakolják, és a szomszédos lapos háztetőkön, a napon szárítják ki.

Meknes

Vegyes érzelmekkel, de élményekkel gazdagabban távozunk a városból Meknes felé. A város a Középső-Atlasz kapuja, Feznél jóval kisebb, a boráról híres, míg a közeli Volubilis római romjairól és padlómozaikjairól nevezetes. Mielőtt visszatérnénk Európába, marad némi időnk, hogy felkeressük Rabat városát is, azon belül V. Mohamed király mauzóleumát, ahol a sírkamránál a papok kétórai váltással folyamatosan énekelnek a halott fiának végakarata szerint, aki így hódolt apja nagysága előtt.

Hazautazás

Buszunk orra északra mutat, irány Ceuta és a komp, ahol rutinosan pásztázzuk a vizet, delfinek után kutatva. Most már tudjuk, hogy Európa déli tengerpartján végigautózni nem túl megerőltető dolog, és a Gibraltári-szoroson átkelve igazi utazóknak érezhetjük magunkat, akik vették a fáradtságot, hogy tízezer kilométert hagyva maguk után, alaposan bejárják Marokkót.

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!