Hódítsa meg a hegycsúcsokat panorámavonatokon!

Feltör az égbe, a sírba hull – Johann Wolfgang Goethe e szavai illenek talán leginkább ahhoz a csodálatos utazáshoz, amelyben a panorámavonatok utasaként lehet része.

”Feltör az égbe”, hiszen a vonat lélegzetelállító hidakon és viaduktokon visz át, hogy minden egyes kanyar után még újabb és még káprázatosabb kilátást tárjon a szemünk elé. Az utazást követően viszont kedvünk „a sírba hull”, hogy miért is ért véget máris az utazás! A peronról még visszapillanthatunk, és a vonat már el is tűnt a következő kanyarban.

Glacier Express

A St. Moritzot és Davost Zermattal összekötő úton a világ leglassabb gyorsvonatával utazva közel 8 órán át élvezheti a rendkívüli hegyvidék látványát. A panorámavonat útvonala az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított tájakon – a Rhätische Bahn vasúttársaság Albula/Bernina vonalán (Rhätische Bahn in der Landschaft Bernina/Albula) és a Jungfrau-Aletsch alpesi hegyvidéken (Schweizer Alpen Jugfrau-Aletsch) - vezet át, majd 2033 méteres magasságban, az Oberalppass hágónál ér véget. Ezalatt az utasoknak lehetőségük nyílik megismerkedni a vidék történelmi múltjával is. Ha pedig megéheznek, a vonat konyhájában készült finomságokkal csillapíthatják éhségüket, amelyeket a személyzet szolgál fel a vendégeknek.

Bernina Express

A Rhätische Bahn vasúttársaság Albula és Bernina vonala az Alpokat átszelő útvonalak legszebbjei közé tartozik. Az Észak- és Dél-Európát összekötő kanyargós utakon, fogaskerekek nélkül haladnak a vonatok a hegyeken át. A piros színű Bernina Express Churból, Svájc legrégibb városából az olasz kisvárosba, Tiranóba visz. Útja során gleccserek és Graubünden kanton legmagasabb hegye, a Piz Bernina (4049m) mellett halad el. Átrobog 55 alagúton és 196 hídon, könnyedén halad utasaival az akár 70%-os emelkedőkön is, majd leereszkedik a festői szépségű Puschlav völgybe. A nyári hónapokban a vendégeknek lehetőségük nyílik a kirándulás meghosszabbítására is, Tiranóban ugyanis átszállhatnak a postakocsik utódaiként működő buszokra, hogy felkeressék Tessin kanton legnagyobb városát, Luganót is.

GoldenPass Line

A GoldenPass Line vasútvonal 8 tavat, 6 kantont és 3 hágót érint, miközben a Vierwaldstätti-tó vidékétől egészen a Genfi-tó körüli szőlőhegyekig átszeli Svájcot.  Aki pedig mindig is vágyott rá, hogy kipróbálhassa, milyen lehet masinisztának lenni, az Zweisimmen és Montreux között megtapasztalhatja ezt, ha a GoldenPass Panoramic vasúttal utazik: a vonat elejében az uralkodóknak kijáró kényelmet kínáló VIP ülésekben utazva a vendégek ugyanis a lélegzetelállító táj teljes panorámájában gyönyörködhetnek a rendkívül nagy felületű ablakoknak köszönhetően.  Az Orient expressz stílusában kialakított szalonkocsiban az utasok egyfajta időutazást is tehetnek a századfordulós boldog békeidőkbe.

Wilhelm Tell Express

A Tell Vilmosról elnevezett expresszvonat tavakon és hegyeken átvezető útvonalán haladva Svájc két közkedvelt területét, Közép-Svájcot és az olasz Svájcot köti össze egymással, és Tessinbe is eljuttatja utasait. A Vierwaldstätti-tavon kényelmesen átúszó, történelmi kerekes gőzhajó fedélzetéről a vonatba átszállva változatos utazásban lehet részük azoknak, akik a Reuss-völgy (Urner Reusstal) csodálatos természeti kincsei mentén, a Gotthárd szakaszon haladva kívánnak eljutni Luganóba vagy Locarnóba. A Wilhelm Tell Express prémiumosztálya pedig még több élményt kínál: a Flüelen és Tessin közötti szakaszon a "Salon liberté" kocsi kényelmes forgószékeiből egy látnivaló sem kerülheti el az utasok figyelmét.

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!