Hőspróbák Dél-Dunántúl váraiban és kastélyaiban

Egész családok részére tartalmas kikapcsolódásául szolgáló hőspróbákat szervez májustól szeptember végéig a Dél-dunántúli Vár és Kastélyturisztikai Klaszter.

A térség hét történelmi vára, a bikali reneszánsz élménybirtok, valamint négy kastélyszálló működtetőit, tulajdonosait tömörítő klaszter a 6-14 éves gyerekeket, s az őket elkísérő szülőket várja hőspróbáira. A várakban és a bikali élménybirtokon hétvégenként sorra kerülő programok résztvevői játékos foglalkozásokon, versenyeken tehetik próbára ügyességüket és bátorságukat úgy, hogy közben gyarapítják történelmi ismereteiket. A próbák - melyek között lesz íjászat, pénzverés, fazekasság és egyebek mellett ruhakészítés is - egy-egy helyszín történetéhez, legendájához kapcsolódnak. A gyerekek a várakhoz kötődő híres személyiségekkel azonosulhatnak, igazi hősökké válhatnak, és a próbák teljesítéséért medált kapnak.

Aki két vár próbáit is kiállja, részt vehet a hősök szeptemberre, Bikalra tervezett nagy összejövetelén. Emellett arra is lehetőség van, hogy a résztvevők a legnagyobb internetes közösségi oldalakon megosszák egymással a várakban szerzett élményeiket.

Kattintson és válogasson kedvezményes dél-dunántúli ajánlataink között!

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!