Kamionverseny a csehországi Most-ban

Az Oxxo Racing Teamtől – Magyarország első kamionverseny csapatától – meghívást kaptam idén augusztusban, hogy tartsak velük a 2009-es European Truck Racing Championship hetedik állomására, és szurkoljak élőben a pálya széléről Szobi Balázsnak, a csapat pilótájának. A meghívás mellett külön örömömre szolgált, hogy a versenyhétvége a közeli Csehország Most városában került megrendezésre. Az ország nagy csodálójaként titkon bíztam benne, hogy a kamionverseny mellett, azért alkalmam nyílhat egy kis sétára, felfedezésre is a közeli városokban.

Tartalmas odautazás

A verseny kezdete előtt egy nappal Budapestről busszal indultam Csehország irányába, esernyővel és esőkabáttal felszerelkezve az időjárás borús előrejelzései okán. Örömmel olvastam az útitervben, hogy az első állomásunk Prága lesz. A hét órányi utazás elsőre ijesztőnek tűnt, de a szemet gyönyörködtető táj, az aranysárga szántások, a mértani pontossággal elhelyezett szalmabálák és a végeláthatatlan fenyőerdőket átszelő erdei utak gyorsan elvonták az ember figyelmét az utazás fáradalmairól. A hatalmas és kényelmes busz minden ma ismert luxussal felszerelkezve, könnyed szökkenéssel vette a cseh autópályák betonfelületének ismétlődő egyenlőtlenségeit.

Arany Prága

Prága az ország fővárosaként több száz színházával, kiállítótermével és galériájával, kedvelt úti cél a kulturális turizmus hódolói számára. Prágát szokás "Száztornyú városnak" vagy "Arany városnak" nevezni. Az „Arany” nevet valószínűleg a prágai vár arannyal bevont tornyai után kapta, de egy legenda szerint Prágának az ott élő alkimisták, és az aranycsinálók tevékenységéhez köthetően adták az "arany" jelzőjét. Személy szerint az utóbbi legenda áll közelebb hozzám, hiszen a város elképesztő épületei között húzódó szűk utcákban sétálgatva, könnyen képzelheti el magát az ember a legendákkal és misztikumokkal teli középkor egyszerű polgáraként. A Vencel teret és Károly-hidat elhagyva a nap utolsó óráit azzal töltöttem, amiben Prága sokat és nagyot tud kínálni: sörkultúra. Egy cseh mondás szerint: 5 korsó elfogyasztásától beszélhetünk sörözésről, addig az csupán sörivás. Prága megszámolhatatlan sörözőjében nem csupán az ital, hanem az ételek is figyelemreméltóak. Tipikus cseh étel a knédli sült hússal, de egyébként is majdnem minden ízlést kielégítő a gasztronómiai felhozatal. Néhány korsó helyi főzésű sör elfogyasztása után a Prágától egy órányira fekvő Ústí nad Labem városában kaptunk szállást. A másnapra tervezett kamionversenyre gondolva nem volt könnyű az elalvás, hiszen rég vártam már, hogy egyszer élőben is láthassam.

A nagy vasak küzdelme

A Most-i versenypálya a szállástól körülbelül 40 percnyi mesebeli tájon át vezető buszutazásra volt. Az utazás még rövidnek is tűnt volna, ha nem várom már annyira a kamionverseny izgalmait. Az eredetileg 1947-ben épített Autodrom Most-ot egy tulajdonoscsere után újították fel mai állapotára. Az 1995-ben átadott aszfaltcsík visszakapta FIA és FIM licenceit, miután teljes 4151 méteres hosszában kicserélték a szalagkorlátot, és húszezer tonna kaviccsal töltötték fel a bukóteret.

A versenycsapat tagjai fogadtak a pálya bokszutcájában felállított fekete-piros színekben pompázó Oxxo Racing Team rendezvénysátorban, ahol vendégül látták az újságírókat, a szponzorokat és barátaikat. A vendégeket a versenyhétvégén reggeli, több fogásos ínycsiklandozó ebéd és vacsora várta a csapat sátrában. A pályát megszámlálhatatlan kamion, szerelő, szponzor, rajongó, újságíró és bámészkodó lepte el szombat délutánra. Szobi Balázs fantasztikusan szerepelt a pályán bizonyítva a közönségének, hogy nem volt hiábavaló követni őt Csehországba sem. Az éjszaka hatalmas bulival ünnepelte a csapat Balázs bravúros szombati szereplését. Egy óriási családként bulizott, táncolt az Oxxo csapat és vendégei. A szombat estét zongoraszóval és közös énekléssel zárták a Most-i versenypálya ideiglenes lakói.

A vasárnapi versenynek a csapat pilótája nem kifejezetten kipihenve vágott neki, de Ő sem számított rá, hogy talán az egyik legizgalmasabb versenyben lesz része. Technikai hibák fékgondok, koccanás talán minden megtörtént a cseh versenyen, de a pálya széléről a szurkolótábor szüntelen tapssal és kiabálással egy emberként biztatta a magyar versenyzőt. Szobi Balázs ismét kiválóan teljesített, sokszor a „nagy öregeket” is megszégyenítő módon oldotta meg a szorult helyzeteket. A verseny és díjkiosztó után egy rövid Most-i városnézést követően vasárnap este a busz hazafelé vette az irányt. Végül a hétvége fantasztikus napsütésben telt, az esernyő maradt a táskámban. Az Oxxo Racing csapat egy előkelő ötödik hellyel, én pedig felejthetetlen élményekkel térhettem haza.

Legújabb cikkek

Még nem tudtál dönteni?
Iratkozz fel hírlevelünkre és segítünk
legújabb és legjobb ajánlatainkkal!

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

Elfogadom, hogy megadott személyes adataimat a Vista saját marketing tevékenységéhez, közvetlen üzletszerzés, piackutatás és tájékoztatás céljára telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton (pl. sms, mms, e-mail), automatizált hívórendszeren keresztül, illetve postai úton felhasználja, valamint harmadik félnek átadhatja a hatályos jogszabályok szerint. Tudomásul veszem, hogy a marketing@vista.hu elektronikus címek(en) keresztül kérhetem a nyilvántartott személyes adataim törlését, módosítását, illetőleg a kezelt adatokról való tájékoztatást.

A megadott email címet regisztráltuk! Kérjük, ellenőrizze email fiókját, a hírlevél feliratkozást aktiválni kell!
Hírlevél feliratkozás

Alig várod, hogy újra utazhass? Akkor jó helyen jársz! Iratkozz fel és igyekszünk minden hasznos információt összegyűjteni számodra, amelyek segítségedre lesznek a járvány utáni következő úti célod megszervezésében.

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!
Hírlevél feliratkozás

Hibás vagy hiányzó adat!

Hibás vagy hiányzó adat!

A megadott email címet regisztráltuk!